OOPS. Your Flash player is missing or outdated.Click here to update your player so you can see this content.
 
Balassi Tancegyuttes Hetprobas Neptanciskola Orszagos Szolotancfesztival
Júlia szép leány
2003. jlius 1.

Igazi csabai sikerrel nyílt meg a Városházi esték

Egyre nehezebb válogatni a Városházi esték programjából, hiszen a műsorfüzet alapján idén nyáron megint a bőség zavarával küszködhet a magamfajta mindenevő. Elvileg a nyitóest kötelező gyakorlat számunkra, most azonban kétszeresen is kedves volt szívemnek a sorozat első előadása:

 

egy nagyszerű táncszínházi estét élvezhettünk végig, amely minden ízében helyi, csabai produkció volt. A Balassi Táncegyüttes – amelyet eddig sajnálatos módon hiányoltunk a remek nyári fesztivál programjából – profi társulatoknak is becsületére váló műsorral indította el az idei Városházi estéket.



A műsor első részében Mlinár Pál: A szerelem kertje című táncfüzérét láttuk. A darab nem új, tavaly már a Sportcsarnokban az évfordulós ünnepségen is bemutatták. Mlinár ebben a koreográfiában a tánc szinte minden eredeti funkcióját megvillantja a tréfás évődéstől az udvarláson át egészen a lakodalomig. Érdekes volt összehasonlítani a két előadást: a tisztán autentikus zenei és táncos anyagból építkező darab nem nevezhető klasszikus kamaraszínpadi műnek, mégis jobban megélt a városháza udvarán, a fák alatti kis téren, mint a hatalmas nézőtérrel rendelkező sportcsarnokban. Bizonyára érett, csiszolódott is a tánc az eltelt idő alatt, de a különbség lényege valószínűleg a helyszín: a téma intimitása, a táncosok előadókészsége karakteresebben, látványosabban rajzolódott ki itt a néző számára. A két szólista személye telitalálat: Vaszkó János és Mlinár Mária nemcsak tánctudásukkal, de hiteles alakításukkal is „vitték a produkciót”. Jani a szemünk láttára lett jókedvű, szilaj legényből megilletődött, kicsit félszeg házasulandó ifjú, Marika arcán, tekintetében, mozdulataiban szinte észrevétlenül bontakozott ki a rátarti, vidám leányból a jövendő asszony boldog izgalma és az ismeretlentől való kislányos szorongása. Megelevenedett a régi világ, s a még „szabad” lányok és fiúk fergeteges tánca a lakodalmasban szép volt, kicsit múltbanéző és nosztalgikus, de mindenképp magával ragadó.


Az est második felében igazi táncszínházi produkció részesei lettünk. A Júlia, szép leány zenéjét Gulyás Levente eredetileg a Csabai Színistúdió számára írta, a forgatókönyv és a dalbetétek szövege Szente Béla és Bartus Gyula munkája. Ebben az értelemben is izgalmas kísérlet volt a darab a Balassi számára, hiszen Mlinár Pál most első ízben dolgozott külső, „hozott anyagból”. Szögezzük le: a kísérlet – mindannyiunk örömére – nagyszerűen sikerült! A koreográfus és munkatársai – Szarka Zsolt és ifj. Mlinár Pál – hihetetlen biztonsággal ültették át a táncos anyanyelvben használatos „szavakat” az idegen környezetbe, Gulyás Levente modern, a szimfónikus hangzást, a jazz-rockos elemeket és a folklórt egyaránt bátran megszólaltató zenei világába. Elismerés illeti a színpadon végig jelen lévő színistúdiós énekeseket és Majorosi Tímeát, akik nagyon szépen énekelték ezeket a nem könnyű dallamokat, dalbetéteket.

Maga a történet népballada, Júlia szomorú története, aki a háborúból haza nem tért kedvese felkutatására indul. A zene mintha az őskáosszal kezdődne: a harmóniák és disszonanciák gomolygásából lassan előkúszik a dallam, egyfonalúvá válik, mintegy utat nyitva a cselekménynek. Hátborzongatóan valóságos a háborúélmény a darab kezdetén, kitűnő választásnak bizonyult a szászcsávási tánc (Szarka Zsolt koreográfiája) a hadba vonulás és a harc érzékeltetésére. A tánc és a zene ritmikai eltérése megteremtette a feszültséget, ami a ballada életre keléséhez szükséges volt. Egyébként is mindvégig érdekesen váltakozik a zene és a tánc funkciója: utóbbi időnként illusztrációként hat, mintegy átadja a terepet a hangnak (Dies irae), majd ismét előlép, háttérbe szorítja a dalt, a szöveget (hamis vőlegény), és önmaga viszi tovább a cselekményt. (A Dies irae, dies illa borzongatóan szép, sötét tónusú, gregoriános ihletésű kórusa különben az egyik legcsodálatosabb zenei pillanata a műnek.) Kitűnő ötlet volt átemelni néhány jól bevált koreográfiai és dramaturgiai elemet az Égigérő fa című mesejátékból: Júlia búcsúja a szülői háztól, a vándorlást megjelenítő mozgó paravánok jól illeszkedtek a darab egészébe. Remek, a látványon is túlmutató érték a darabban az ördögök megjelenítése (ifj. Mlinár Pál munkája): a gyors, szenvedélyes, néhol gonoszkodóan játékosnak tűnő, román férfitáncot járó ördögök az archaikus népi kereszténység képzeletvilágát idézik, amely az ördögöt kijátszhatónak, becsaphatónak, legyőzhetőnek tartja. Gonosz, de nem tragikus figurák, s a ballada tragédiája sem ördögi eredetű, ebben is hibátlan az alkotói ízlés.

Itt meg kell említenem, hogy egy ponton sajnálatos módon „leült” a darab. A keletiesen öltözött leányzók csábítása sem zeneileg, sem táncban nem képviselt igazi erőt, Júliának (Fehér Anikó) nem lehetett könnyű érzékeltetni az elszántságát, amellyel ellenáll nekik és folytatja útját, hiszen a zene e ponton kissé jellegtelen, a tánc pedig egyhangúra sikeredett.




A balladajáték hatalmas csúcspontja az éjszakai jelenet, a kékes fényben alvó három katona és Júlia végzetes küzdelme. Tudom, minden művész halála, ha a kritikus „belemagyaráz” a műbe, mégis el kell mondanom: ez a jelenet minden szónál pontosabban érzékelteti a nézővel, milyen rombolást visz végbe jóravaló emberek lelkében a háború. Az erkölcsi mérték fellazul, összezavarodik, a gyilkolás nem bűn, hanem kötelesség, egyetlen parancs: túlélni bármi áron, eluralkodik az ösztön, s nem fékezi többé a társadalmi norma. Mindez világossá válik abban a döbbenetes pillanatban, amikor a homályban Kiss Gyula felébred, felemeli a fejét, s ezzel mintegy „felcímkézi” a jelenetet: teljes bizonyossággal tudjuk, hogy mi következik; ilyen értelemben két társa „szekundál”. Kiss Gyula és Majnik Zsolt minden mozdulata, testtartásuk, arcuk és tekintetük árulkodik: tudva teszik a rosszat, de nem képesek ellenállni a gyönyörű női test közelségének. A nekivadult ösztön elszabadulását jól érzékelteti a kemény rábaközi verbunk, ám ezúttal hiányzik a magyar férfitáncot jellemző egyenes tartás, feszes gesztusok: a fiúk mintegy behúzott nyakkal táncolnak, vadságukban is jelen van a bűn tudata, amitől legifjabb társuk (Vaszkó János) könyörgése sem tartja vissza őket. Ebben a jelenetben kiteljesedik a Júliát alakító Fehér Anikó egészen kiváló előadókészsége is. Mozdulatai és arcjátéka igazi drámát varázsolnak elénk, ahogyan a jópajtásnak hitt katonák ellen védekezve már nem csak tisztaságáért, szerelméért, de az életéért küzd kétségbeesve.


A zárójelenetben kevésbé van jelen a népballada, a folklór ereje, nyersesége, több a templomos ihletésű áhítat. Jézus (Sántha László) dala fülbemászóbb, dallamosabb az eddigieknél, megjelenésében is inkább éteri, nem viseli magán a népi vallásosság jellegzetes naivitását, emberközeliségét. Ám ezzel együtt is jól készíti elő a nézőt a katarzisra, az isteni igazságszolgáltatásra, amely – ha más dimenzióban is – visszaadja Júliának kedvesét.

Valódi balladát élhettünk át ezen az estén – láttuk, hallottuk, értettük, éreztük mindazt, amit egy igazi táncszínház adhat. Mlinár Pál ezúttal is fegyelmezetten koreografált, sem a revü, sem a szájbarágós, fölösleges pantomimjáték felé nem tévedt el egyszer sem. Ezen az estén a Balassi táncosai megmutatták, mennyire élő a néptánc, mekkora kifejezőereje van, és azt is, hogy ők kitűnően bánnak ezzel a csodálatos eszközzel. Külön öröm volt sokunk számára, hogy a Balassi és a Csabai Színistúdió együttműködéséből, kiváló helyi művészek közös alkotásából született a produkció a város legszebb, legigényesebb fesztiváljának nyitóestjére.

Reméljük, lesz folytatás!


írta: B. Koltai Gabriella
fotó: A-Team, Nyári Attila

 

Forrás: CSABANET

 

 

 

 
 
buy cheap cialis professional
Legyen �nnek is honlapja! K�sz�tette, szerkesztette, t�rhely: CSABAPROG Kft.